EGY HÉT Irodalmi est

Elfeledett Gyerekek – Irodalmi est

Az alkoholizmus határozottan nagyszámú szépirodalmi műben jelenik meg témaként, ám a szenvedélybeteg szülők gyermekeinek „hangja” mintha a közelmúltig csak elvétve kapott volna teret irodalmunkban. Habár olyan komoly társadalmi problémáról van szó, mely becslések szerint napjainkban is minimum négyszázezer kiskorút érint, a közbeszédben szinte még mindig tabunak számítanak azok a sérülések, melyek felnőttkorban is jelentősen befolyásolják az érintettek mindennapjait, döntéseit, gondolkodását.

Az utóbbi időben azonban mintha változás indult volna meg az irodalmi színtéren: több különböző műfajban is megjelentek egyedi hangú elbeszélőként, és fejezték ki a diszfunkcionálisan működő családban felnövő gyermekekre jellemző, felnőttkorukra is tovább öröklődő problémákat, továbbá egyéni megküzdési és feldolgozási módjukat.

Lehet-e egy írás szimbolikus értékű feloldozó gesztus önmagunk és a családtagjaink felé? Miképpen válhatnak a szenvedélybeteg szülők mellett megélt tapasztalatok énünk elválaszthatatlan, akár építő jellegű részévé?

Többek között ezekről a kérdésekről is fogunk beszélgetni 2024. október 11-én, pénteken, 18:00-tól 20:00 óráig egy felolvasással egybekötött irodalmi esten, ahol meghívott vendégeink szenvedélybeteg szülők gyermekeiről szóló művek szerzői.

Az est résztvevői:

– Bán-Horváth Veronika költő, író, az Itt és Most Társulat művészeti vezetője;

– Elekes Dóra író, műfordító, irodalmi szerkesztő, irodalomterapeuta;

– Fábián Gábor színművész, író-rendező;

– Hoffmann Kata klinikai szakpszichológus, író;

– Kolozsi László forgatókönyvíró, író, egyetemi tanár, kulturális kritikus;

– Szabó Borbála író, drámaíró;

– Terék Anna költő, tanácsadó szakpszichológus.

Helyszín: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Országos Központjának nagyelőadója (Refektórium),
1011 Budapest, Bem rakpart 28.

Az esemény az EgyHét programsorozat részeként valósul meg.

A részvétel ingyenes, a helyek korlátozott száma miatt viszont regisztrációhoz kötött.

Regisztráció

Jelentkezési határidő: 2024. október 9.

Az Elfeledett Gyerekek Irodalmi est programja egy kiállítással is bővül!

Jásdi Juli a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerzett diplomát 2019-ben, grafikusként. Munkái elsősorban társadalmi és érzelmi kérdéseket dolgoznak fel, gyakran személyes tapasztalatokból merítve. Diplomamunkája, a Tintaló, egy közösségi alkotás, amely saját és mások történeteit összeollózva, szabad ötletek és asszociációk gyűjteményeként készült. A könyv főleg a függők hozzátartozóinak szól, anonim történeteket rejt, és célja, hogy vizuális eszközökkel érzékenyítse a közönséget az alkoholizmusról, feltárva ennek hatásait a társadalomra és az egyénre egyaránt.

A Tintaló illusztrációi nem csupán a történetekhez illeszkednek, hanem önálló művészeti alkotásokként is megállják a helyüket, tükrözve a téma komplexitását és érzelmi mélységét. Juli munkáiban a humor szerepe is hangsúlyos, amely lehetővé teszi, hogy a nehéz témákat könnyebben közelíthessük meg. A kiállításon szereplő képek kivonatok a könyvből, amelyek életre keltik a narratívát és az üzenetet, lehetőséget adva a nézőknek arra, hogy a művészet által mélyebb kapcsolatba lépjenek a témával.

A kiállítás az EGyHét programsorozat ideje alatt, október 11-től 18-ig megtekinthető a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Országos Központjában (1011 Budapest, Bem rakpart 28.).