Már sötétedik odakint, hamarosan itt az éj. Lurkó egy csontot rágcsál, közben jóízűen ásít. Egész nap ugrabugrált és a barátaival a szabadban tombolt. Félreteszi a csontot, feláll és körbeszalad a lakásban. Senki nincs otthon. Miközben a csonttal volt elfoglalva, nem vette észre hogy Palkó elment. Hogyhogy nem szólt?
Hirtelen már nem is érzi olyan jól magát, kint is egyre sötétebb lesz.
– Mit csináljak? Olyan fáradt és éhes vagyok!
– Az lesz a legjobb, ha elterelem a figyelmemet és százig számolok, addigra Palkó is biztos hazaér. – gondolja.
– … 98, 99, 100.
Lurkó bevackolja magát a kis kuckójába, az idő múlik, de Palkónak nyoma sincs. Lurkónak elszáll a jókedve, és ezt mennyire gyűlöli! Palkó már megint eltűnt és teljesen egyedül hagyta őt, még estére is. Holott pontosan tudja, hogy Lurkó fél a sötétben. Dühösen feláll. Körbenéz és igencsak nyomorultul, elhagyatva érzi magát ebben a nagy lakásban.
– Vau, vau. – Lurkó halkan ugatni kezd, hogy bátorítsa magát egy kicsit.
Eszébe jut, hogy Palkó egyszer azt mondta neki, ha egyedül érezné magát, és nem tudja mihez kezdjen, akkor menjen át harmadik emeleten lakó Szofihoz. Lurkó összeszedi az összes bátorságát, felmegy a sötét lépcsőházban és a lábával bátortalanul megkapargatja az ajtót.
Bentről valami mozgás hallatszik, kicsit később kinyílik az ajtó:
– Szia, Lurkó, mi a helyzet, te még ilyen későn fent vagy?
Lurkó megkönnyebbül, szerencsére Szofi itthon van. Ugrándozik és megsimogatja Szofi lábait. Szofi megcirógatja a fejét és ettől máris jobban érzi magát. Szofi azt mondja, maradjon nála nyugodtan. Együtt mennek le üzenetet hagyni Palkónak, ha keresi, tudja, Lurkót hol találja.
A fáradtság miatt sokkal könnyebb kényelmesen elhelyezkedni Szofi kanapéján. Egy kis idő múlva már alszik is.
