Láthatatlan árvák

Szépirodalom és szakirodalom az Elfeledett Gyermekekről

KÖNYVBEMUTATÓ a Dumaszínházban

18 éven aluliak számára
nem ajánlott!
A jelenleg hatályos társadalmi berendezkedés alapján ők csak ahhoz elég nagyok, hogy ezeket az ártalmakat elszenvedjék, ahhoz, hogy olvassanak róla, nem.

„Attól, hogy rákérdez valaki, csak egy valamitől félsz jobban, hogy nem kérdez rá senki…”

A kötet szerzői mindannyian a „tegnap gyermekei”, akik fontosnak tartják megosztani és láthatóvá tenni saját szenvedélybeteg családban megélt tapasztalataikat. Teszik mindezt a mielőbbi segítségnyújtás reményében, a tegnap és a ma gyermekei szenvedésének enyhítése érdekében.

Szeretnénk a novellákon keresztül bemutatni, átérezhetővé, élményszerűvé tenni a diszfunkcionálisan működő családban felnövő gyermekek tapasztalatait, a novellákhoz tartozó szakirodalmi kitekintésekben pedig nevükön nevezni és bemutatni ezeket a folyamatokat.

„Érdekes, hogy vannak dolgok, amiken már ezerszer átrágtam magam, és ezerszer gondoltam, hogy túl vagyok rajta, kész vagyok vele, sikeresen feldolgoztam és lezártam, aztán egyszer csak megint ott találom magam kisfiúként, és nézem az akkor zajló eseményeket a most olvasottak tükrében, aztán jól kibőgöm magam, és megkönnyebbülök.”

Egyik kliensem egyszer úgy fogalmazott, nem emlékszik, a terápia elején konkrétan mikkel foglalkoztunk, miről beszélt, csak arra emlékszik, de arra nagyon tisztán, mikor egy esemény kapcsán megkérdeztem tőle, hogy hogyan érezhette magát abban a helyzetben az a kisgyermek? Életében először volt képes – már felnőttként – ránézni annak a kiszolgáltatott kisgyermeknek a helyzetére és együttérezni önmagával. Az ő felépülése akkor és ott kezdődött.

Belelapozok

Visszhang: Láthatatlan árvák

A könyvről (is):

Nagyon sokat segített, hogy megértsem, min mentem keresztül és miért váltam olyanná, amilyen ma vagyok. Bátran ajánlom annak, aki szeretne elmerülni lelki sebeinek felismerésében, megértésében, cseppnyi gyógyításában. Azt hiszem nekem ez a könyv volt az első igazi lépés a gyógyulás felé és ha maradok ezen az úton, akkor képes leszek meggyógyulni. Rengeteget sírtam olvasás közben és míg a lapjait forgattam, adott egyfajta lelki békét, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Milyen ironikus, hogy azért vagyok hálás, amiért másnak is sz*r volt a gyerekkora, és közben mégsem kívánnám senkinek, hogy ilyeneken menjen keresztül. Köszönöm az íróknak, hogy leírták és kimondták mindazt a fájdalmat, kétségbeesés, bizonytalanságot és félelmet, amit átéltem és ami még ma is átszövi mindennapjaim. Hálás vagyok Nektek!

Gondolatébresztő, segítő olvasmány és a szakmai írások által képet kaphat a laikus olvasó a miértekről.

Világelsők vagyunk alkoholizmusban
– generációk élete megy rá, ha nem változtatunk

Minden taps annak a kisgyereknek szól, aki csak az alkoholista apja figyelmére vágyott

Egy bejegyzés KAP fb oldalán a cikk kapcsán:

“Minden szavadat átéltem, én a jó tanuló voltam, aki nem bízik senkiben, de mindenkinek segít…Egy különbséggel, apukám most már több mint 12 éve teljes tiszta, ahogy ő fogalmaz, minden nap egy csata és a háborút soha nem nyeri meg, csak ha majd örökre megpihen. Amikor már kb 4 éve volt tiszta, akkor egyszer mondtam neki, hogy büszke vagyok rá…visszakérdezett: De mire? Pokollá tettem a gyerekkorodat, az életedet…válaszom: Igen, de az már csak múlt, leszoktál és itt vagy. Minden nap megküzdesz ezzel…..Én lapoztam, de ahogy beszélsz ezekről, ismét átélem az akkori dolgokat…Köszönöm András! Köszönöm, hogy segítesz!”