Ragaszkodás a problémás kapcsolathoz – Komáromi Éva a társfüggőkről
dr. Komáromi Éva klinikai addiktológiai szakpszichológus, pszichoterapeuta a társfüggőség legelismertebb hazai kutatója a társfüggőség fogalmát úgy határozza meg, mint ragaszkodás egy problémás párkapcsolati helyzethez. A másik fél problémája lehet addikció, impulzuskontroll-zavar, de akár hűtlenség, érzelmi elérhetetlenség, nárcizmus. A nagy kérdés: hogyan szabadulhat az ilyen kapcsolatból az, aki tudat alatt nem is akar szabadulni? 
Fél hibázni – Komáromi Éva a társfüggőkről – 2. rész | Szezonzáró
dr. Komáromi Éva klinikai addiktológiai szakpszichológus, pszichoterapeuta a társfüggők személyiségjegyeiről beszél. Az epizód végén egy tételszerű felsorolás pontjaiban sokan könnyen magukra ismerhetnek.
Az első évadtól ezzel a résszel búcsúzunk, a sorozatot szeptemberben folytatjuk.
Önsegítő csoportok hozzátartozók számára:
Alkoholisták hozzátartozóinak és barátainak közössége
Alkoholisták és rendellenesen működő családok felnőtt gyermekei
Névtelen Társ- és Kapcsolati Függők Csoportja
Mi is pontosan a társfüggőség, és ki a társfüggő? Társfüggő az a személy, aki engedi, hogy hasson rá egy másik ember viselkedése, s aki rögeszmésen uralni kívánja ezt a valakit. A saját közérzetét a társáétól teszi függővé. Olyan ember, aki következetesen és minden erejével azon van, hogy kikényszerítse a történéseket – a szeretet nevében. A taktikák különböznek, a cél azonban egy és ugyanaz: rábírni másokat, hogy azt tegyék, amit mi akarunk, és úgy viselkedjenek, ahogyan mi elképzeljük. Társfüggő az is, aki egy olyan súlyosan beteg, zavart, ellátásra szoruló vagy szenvedélybeteg emberrel él elkötelezett kapcsolatban, akinek a viselkedése/állapota befolyásolja az életét, ugyanakkor megszállottan irányítani akarja ennek a személynek a viselkedését.
A szenvedélybetegek többsége nemcsak valamely szerhez kötődik egészségtelen módon, hanem az egészségtelen kötődés személyekre is kiterjed. Ebben a viszonyban a szerhasználó játssza a segített, társa(i) és a társadalom pedig a segítő szerepét. Sőt, a beteges, segítőnek látszó, ám voltaképpen ártó személyközi viszonyok a szerhasználat abbahagyása után is fennmaradna. Robert Lefever könyve erről a személyekre kiterjedő kóros, kényszeres segítésről szóló, a kapcsolatos tudást asszimilálni törekvő, s ahhoz a saját következetes problémalátását hozzáadó szakmunka.
