Csökkenthető az alkoholfogyasztás kockázata?

Hogyan lehet az alkoholfogyasztás rizikóját csökkenteni? 

Az alkohol Magyarországon legális drog, amit sokféle alkalommal és amiből túl, gyakran túl sokat fogyasztanak. Magyarországon az alkohol abszolút első a pszichoaktív szerek közül. A következő 10 szabály segít abban, hogy felelősségteljesen bánjunk az alkohollal.

1. Felnőttekre érvényes: Ne igyál naponta (nők) egy, illetve (férfiak) két átlagos pohárnál több alkoholt!

A 18 és 20 év közötti életkorban az alkoholfogyasztásnak mindenképpen a megnevezett érték alatt kell maradnia, mert a testi fejlődés még nem fejeződött be teljesen. A nőknek kevesebbet kell fogyasztaniuk, mint a férfiaknak, mivel a biológiai különbségek miatt gyorsabban lesznek részegek.

2. Kerüld el a részegséget!

Sok esetben az alkoholfogyasztás magával hozza az agresszivitást, a mások ellen elkövetett erőszakot.

3. A felnőttekre érvényes:

Hetente legalább két napig maradj távol az alkoholtól!
Mert a napi fogyasztás – függetlenül attól, hogy mennyit iszol – már szokást jelent, és ez előbb-utóbb függőséghez vezethet.

4. Ha 16 és 18 év között vagy:

Néha-néha lehet alkoholt fogyasztani. Sokat, rendszeresen vagy akár naponta inni azonban már veszélyes. Maradj hetente legalább 6 napon át alkoholmentes.
Nem szabad rendszeresen alkoholt fogyasztanod – vagyis minden héten. Mert minél fiatalabban kezdesz rendszeresen alkoholt fogyasztani, annál nagyobb a veszélye annak, hogy később megszokásból iszol vagy függő leszel.

5. Ha a 16. életévedet még nem töltötted be,

a legjobb, ha egyáltalán nem iszol alkoholt, mert a tested fejlődését erősen akadályozza az alkohol termelte sejtméreg.A gyermekeknél már csekély mértékű alkohol is – például két kanál rövidital – súlyos mérgezéses tüneteket okoz. Az alkohol nem való gyermekek kezébe!

6. Maradj józan, ha teljesítőképességedre, koncentrálóképességedre, gyors reakcióidra van szükséged. Tehát: Alkoholmentesség a munkahelyen, közlekedéskor, és ha sportolni szeretnél. Az alkohol csökkenti a koncentrációképességet és a reakcióidőt növeli. Az alkohol meglehetősen gyakori szerepet játszik a baleseteknél.

7. Élj alkohol nélkül a terhesség és a szoptatási idő alatt!

Ha egy terhes kismama alkoholt fogyaszt, az a méhlepényen át egyenesen az embrióhoz jut, és megtámadja az éppen csak kialakulóban lévő idegeket és szerveket.

8. Mérlegeld, hogy bizonyos gyógyszerek szedése közben szabad-e alkoholt fogyasztanod!

Egyfelől az alkohol csökkenti a gyógyszerek hatását vagy teljesen megváltoztatja, másfelől sokféle mellékhatást idéz elő. Különösen a pszichofarmakonok (nyugtatók, altatók, hangulatjavítók, fájdalomcsillapítók) és az illegális drogok esetében megsokszorozódik a kábító vagy az izgató hatás.

9. Tisztázd, hogy az egészségedre való tekintettel absztinensnek vagy mértékletes alkoholfogyasztónak kell-e lenned!

A krónikus megbetegedéseket már a csekély alkoholfogyasztás is kedvezőtlenül befolyásolhatja. Ehhez tartoznak például a cukorbetegség, a májbetegségek, a depresszió és más pszichikai megbetegedések.

10. Minél idősebb valaki, annál mértékletesebbnek kell lennie az alkoholfogyasztását illetően.

A idősödő test alkoholbontó és feldolgozó képessége folyamatosan csökken.

 Alkoholfajta

 vol.%

 Alkoholtartalom
(tiszta alkohol)

 Egy pohár sör (0,25 l)  kb. 4,8 %  kb. 10 g
 Alkoholtartalmú koktélok (0,275 l)  kb. 5,6 %  kb. 12 g
 Egy pohár bor/pezsgő (0,125 l)  kb. 11 %  kb. 11 g
 Egy rövidital (4 cl)  kb. 38 %  kb. 12 g