A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a szenvedélybeteg családokban nevelkedő gyerekekre, és nevelkedett felnőttekre, az ő nehézségeikre, és információkat adjon a témában.
A befolyt összeget a szenvedélybeteg szülők kis- és nagykorú gyermekeit támogató programokra fogjuk fordítani. Ennek keretében segítő csoportokat indítunk, szakember képzéseket tartunk különböző szakmacsoportoknak és további ismeretterjesztő programokat szervezünk szerte az országban.
A kampány menete
Ha az a közel 400 ezer gyerek, aki jelenleg szenvedélybeteg családban nevelkedik, élőláncot alkotna, akkor az Budapesttől Pécsig elérne. 220 km a távolság a két város között és az a célunk, hogy ezt a 220 km-t szimbolizáló 220 méternyi sálat kössük meg közösen.
Ehhez 110 ember összefogása kell, akik fejenként kötnek egy-egy, minimum 2 méteres sálat.
Az ország 20 városában összegyűlnek a nagykövetek és további önkéntes csatlakozók, hogy ünnepélyesen teljesítsék, vagyis megkössék a vállalásukat.
Ezt a napot egy hónap kampányidőszak előzi meg, amely idő alatt folyamatosan lehet támogatni a programot.
Kikre van szükség a kampány megvalósításához?
Kell megyénként 1-1 koordinátor, minimum 5-6 kötni tudó nagykövet, valamint támogató fonalboltok.
FELHÍVÁS KOORDINÁTOR SZEREPRE
Várjuk azokat az önkénteseket, akik szívesen szervezik meg és koordinálják megyéjükben a KÖTTUSA csapatát!
Ha érdekel, írj a bekesitimea@gmail.com ímélcímre és küldjük a részleteket!
FELHÍVÁS NAGYKÖVETNEK
Légy egy a 110-ből, aki vállalja, hogy köt 2 méternyi sálat, valamint azt, hogy az egy hónap kampányidőszak (alatt összegyűjti az általa kitűzött összeget – helyett) alatt minden általa használt social media platformon és közösségben kitartóan és töretlenül hírét viszi a programnak.
További részletek majd a koordinátoroknál!
FELHÍVÁS FONALBOLTOK SZÁMÁRA
Minden megyében szükség lesz szuper fonalboltokra, akik nyitottak a társadalmi érzékenyítésre és vállalják a KÖTTUSA napján, hogy a nagyköveteket a 2 méteres sál elkészítésében fonallal támogatják.
További részletek majd a koordinátoroknál!
Mi lesz a sálak sorsa?
Azok az érintettek fogják megkapni, akik az elmúlt években részt vettek AAP csoportban/programban, ezzel is szimbolizálva, hogy mi, szenvedélybeteg családok gyermekei egy egyre láthatóbb és egyre bővülő felépülő közösség vagyunk.
A szeretettel készült sálakkal puhán összeKÖTnek minket a saját magunk és mások felépüléséért, lelki gyógyulásáért tett erőfeszítéseink.
Ezentúl ha valahol egy sálon megpillantasz egy kis fehér keresztet, tudni fogod, hogy sorstársad, aki viseli!